A videó és a média világa

Film

A kiállítás az 1988 és 2009 között készült Videovilág és Médiamix című tévéműsorokból válogat. Az 1988 és 1993 között futott, 5 év alatt 55 adást megért Videovilág havonta, késő este jelentkezett. Producere és szerkesztő-riportere mindvégig Kopper Judit maradt, míg a rendező kezdetben Monory-Mész András, majd az első öt adás után Sólyom András lett. 

A műsor készítésében a magyar médiaelemzők, teoretikusok, művészek legjava vett részt, akik közül többen hamarosan a hivatalos, egyetemi médiaoktatás vezető személyiségei lettek (pl. Szemző Tibor, feLugossy László, Szilágyi Ákos, György Péter, Peternák Miklós, Sugár János, Kovács András Bálint). 

A riportalanyok között pedig a nemzetközi médiaélet világszerte ismert szereplőit láthatták a nézők, köztük Noam Chomskyt, Hámos Gusztávot, a MOMA kurátorait, a Music TV VJ-it, a Van Gogh TV munkatársait vagy olyan művészeket, mint Laurie Anderson és John Lasseter

Az 1992 és 2009 között élt Médiamix egy ideig párhuzamosan ment a Magyar Televízió műsorán a Videovilággal, majd annak megszűnése után a magyar médiapaletta egyedüli műsora maradt, mely a média kulturális, szociológiai, politikai, művészeti és technológiai kérdéseivel foglalkozott. 

A több mint 17 év alatt 180 adást láthattak a nézők a médiaművészetről és médiapolitikáról. A Médiamix első adása 1992 februárjában az akkor szenzációnak számító virtuális valóság kiállításról számolt be a Monte Carló-i Imaginán, az utolsó pedig, 2009. májusában a videóklipek elterjedéséről szólt a YouTube-on. A két adás közt a nézők beszámolókat láthattak a világ legnagyobb képzőművészeti és médiafesztiváljairól, rendezvényeiről, médiaforradalmakról, a háború és a média kapcsolatáról, politikusokról, akik jól használják a médiát és politikusokról, akik nem tudják használni. 

Az utóbbi években a hálózati események kerültek fókuszba, mint például a YouTube szerepe, a creative commons lehetőségei, a bloggerek, a vloggerek, a vírusok, a hackerek és általában az új média hatása a társadalomra. A műsor rendezője és szerkesztője eredetileg Sólyom András és Kopper Judit volt, később azonban Kopper Judit felelős szerkesztő mellett műsorkészítők tucatjai (Csernátony Dóra, Fáy Miklós, Csáki László, Krasznai János stb.) kerültek a Médiamix stábjába.