Az I. világháborúról forgat Spielberg

Film

 

A cél érdekében Steven Spielberg a Billy Elliot írójával, Lee Hall-lal állt össze, akivel közösen egy I. világháborús regényt készülnek nagyvászonra vinni. A szóban forgó mű Michael Morpurgo 1982-es, War Horse című könyve. 

A regény egy fiú és lova kapcsolatára koncentrál, melynek a nagy háború szolgál hátteréül. Spielberg Hallt kérte fel a könyv adaptálására, miután megvásárolta a jogokat, ő maga pedig a film producere lesz. Azt még nem tudni, a filmes vajon a rendezést is magára vállalja-e. 

Steven Spielberg már több filmjében is foglalkozott a II. világháború témájával, például a Meztelenek és bolondok című korai munkájában, A nap birodalmában, a Ryan közlegény megmentése című szuperprodukcióban vagy Az elit alakulat című sorozatban, melynek nem rendezője, hanem a producere volt. 

Az I. világháborúról azonban Spielberg most forgat először. "Attól a pillanattól kezdve, hogy olvastam a könyvet, tudtam, hogy ebből filmet akarok csinálni. Mindaz a szív és az üzenet, mely a regényben fellelhető, egy olyan sztorit hoz létre, amit minden országban megértenek" ? nyilatkozta a mozimogul.