Világközepe Filmklub

Film

A Világközepe Filmklub szervezője saját bevallása szerint élete során olyan nagy hatású filmekkel találkozott az otthoni vászon előtt, hogy "átjárta a szándék, hogy megossza ezt mindenkivel, aki a Világközepén jár". 

Október végén és november folyamán ezek a megosztásra szánt filmek a következők: október 28-án Kevin Smith Dogmája, november 4-én a Bill Murray és Andie MacDowell főszereplésével készült fergeteges vígjáték, az Idétlen időkig, november 11-én az Alkonyat című romantikus vámpírfilm, november 18-án a Kanapé New Yorkban című romantikus komédia, november 25-én pedig a Vizuális Biblia-sorozatból János evangéliuma kerül sorra. 

A vetítések 18 órakor kezdődnek. A szervezők mindenkit arra kérnek, hogy időben, még a kezdés előtt érkezzen. A részvétel ingyenes, költségeik megtérítését viszont az üzemeltetők szívesen veszik. A filmklub pontos helyszíne: 1137 Budapest, Katona József utca 39., I.emelet, 10-es kapucsengő. A filmklub@vilagkozepe.hu e-mail címen pedig mi magunk is ajánlhatunk filmeket.