Világvallások nyomában - dokumentumfilm a katolicizmusról

Film

(MTI) - A dokumentumfilm annak a sorozatnak a folytatása, amelyet a szerzőpáros a világvallásokról készített.
Szabó Mihály ötlete alapján már elkészült a hinduizmust, az iszlám vallást és a judaizmust bemutató munka - mondta Breuer Péter kedden az MTI-nek.
A katolicizmust bemutató filmet összesen 47 napig, öt helyszínen forgatták: Izraelben, a palesztin nemzeti hatóság területét is beleértve, Olaszországban, Egyiptomban, Törökországban és Magyarországon. Az alkotás a vallás történetét meséli el, egy katolikus pap magyarázatainak segítségével. A film végén összefoglaló interjú látható Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsekkel.
Breuer Péter elmondta, hogy a film tudományos, ismeretterjesztő munka, de játékfilmnek is tekinthető.
"Úgy éreztem, hogy sokan - a vallásgyakorlók között is - keveset tudnak a hitükről" - elevenítette fel az alkotás keletkezésének körülményeit az újságíró.
A 42 perces verzió szombaton látható az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Magyar Televízió pedig vasárnap sugározza az első részt, 25 percben.