Visszatér az X-Men-filmekhez Singer

Film

A 2000-ben és 2003-ban bemutatott képregény-adaptációk után a 2006-os filmet Bryan Singer, a Közönséges bűnözők, a Superman visszatér és a Valkűr direktora helyett már Brett Ratner rendezte meg. Most azonban Singer bejelentette, hogy már alá is írta a következő X-Men-folytatás megrendezésére szóló szerződését. 

A franchise legutóbbi darabjához, az X-Men-sorozat spin-offjához, az X-Men kezdetek: Farkashoz hasonlóan ? amit idén áprilisban mutattak be a magyar mozik ? a legújabb film, az X-Men: First Class is egy eredettörténet lesz: a mutáns szuperhősök ifjúkoráról szól majd, amit Xavier professzor iskolájának diákjaként töltöttek. 

"Tegnap írtam alá a szerződést az X-Men: First Class című film elkészítésére, ami igazán nagyszerű. Nagyon izgatott vagyok" ? nyilatkozta Singer. A film scriptjét egyébként Josh Schwartz, A pletykafészek és a Chuck című sorozatok forgatókönyvírója jegyzi, aki sötét hangulatú műként jellemezte munkáját. 

"Azt szeretnénk, ha valami olyasmi lenne, mint a legutóbbi, sötétebb hangulatú Harry Potter-részek. Nem gyerekfilmnek tervezzük: végül is az X-Men világában járunk, szóval nem válthatunk hirtelen tónust attól, hogy a hősök fiatalabb korúak lesznek" ? mondta Lauren Schuler Donner producer. A film bemutatása 2010-ben várható.