Visszatér a Robotzsaru

Film

Robotzsaru

A film az MGM stúdió berkeiben készül, és a Pi, a Rekviem egy álomért, illetve A forrás rendezőjén kívül még egy alkotó neve ismert a stábból: a forgatókönyvet David Self (A kárhozat útja) jegyzi majd. 

A "félig ember, félig gép és minden ízében zsaru" robotrendőr első alkalommal 1987-ben tűnt fel a filmvásznon Paul Verhoeven filmjében. A második részt 1990-ben Irvin Kershner rendezte, 1993-ban pedig elkészült a harmadik rész is, de Peter Weller helyett már egy új színésszel a címszerepben. 

Ezt követően több rossz emlékű kanadai film is készült a Robotzsaruval a főszerepben, de ezek már nem számítanak hivatalos folytatásnak, a 2010-ben bemutatásra kerülő legújabb rész így a negyedik epizódja a Robotzsaru-folyamnak. 

A hírek szerint Aronofsky verziója nem remake, hanem szabályos folytatás lesz. Aki pedig nosztalgiázni akar, az július 31-én, csütörtökön az MGM csatornán megnézheti a Robotzsaru első részét.