Vizsgálta az FBI a terroristás filmet

Film

A terv, amit a terroristák alkalmaznak, őrült, merész, de nem tűnik lehetetlennek: az elnököt (William Hurt játssza) védelmező biztonságiak pedig csak azt teszik, amit a szabály előír, így aztán a rosszfiúk túl is járnak az eszükön: csupán néhány véletlen és pár egyéni utat járó ügynök (élükön Dennis Quaid és Matthew Fox) közbeavatkozása fordíthatja meg a helyzetet. 

De úgy látszik, az FBI emberei is járnak moziba. Nem sokkal a film amerikai premierje után a cég először konzultációra hívta a Nyolc tanú forgatókönyvíróját, Barry Levyt, majd a thriller helyzeteit alkalmazva a sajtóközlemény szavai szerint: "lefuttattak egy gyakorlatot" vagyis felkészültek a filmhez hasonló helyzetekre. 

Az elnök tehát már nyugodtan alhat, hiszen azok a terroristák, akik a Nyolc tanú ötletei alapján szeretnének ártani az USÁ-nak, ezután már hiába próbálkoznának.