Watchmen-ügy: a Warner nem adja fel

Film

Mint arról a múlt héten beszámoltunk, Gary Allen Feess szövetségi bíró karácsonykor Los Angelesben azt a döntést hozta, hogy a Watchmen című film a 20th Century Fox tulajdona, így forgalmazási joga is az övé annak ellenére, hogy azt a Warner készítette el.

A képregény szerzői jogai ugyanis már a nyolcvanas évek óta a Fox birtokában vannak, így a Warnernek nem is lett volna joga leforgatni a filmet a Watchmen alapján. A vitás ügyben eljáró bíró pedig egyúttal arra is buzdította a feleket, hogy egyezzenek meg, kössenek valamilyen megállapodást a filmmel kapcsolatban. 

A filmet gyártó Warner Bros. eddig nem kommentálta a bírói döntést, most azonban a következő nyilatkozatot tették közzé: "Továbbra is úgy hisszük, hogy a Fox követelésének nincs semmi alapja, ezért legvégül mindenképpen mi fogjuk megnyerni ezt az ügyet, akár tárgyaláson, akár úgy, hogy a fellebbviteli bíróságra visszük. Éppen ezért nem tervezzük, hogy megváltoztatjuk filmünk bemutatásának dátumát." 

Mindez egyébként egy hétfőn tartott meghallgatáson derült ki, amit Gary Allen Feess bíró tartott azt kiderítendő, vajon sikerült-e a feleknek megállapodniuk. A következő tárgyalást pedig 2009. január 20-ra tűzte ki, amikor is el fogja dönteni, betiltsa-e a Watchmen tervezett bemutatását. A Warner egyébként március 6-án akarja bemutatni a filmet, ami az eddigi tervek szerint Magyarországon a UIP-Duna Film forgalmazásában kerülne a mozikba egy nappal az amerikai premier előtt.