Webfilmes pályázatot hirdettek egészségügyi prevenció témában

Film

(MTI) - A maximum 90 másodperces webfilmek segítségével szeretnék felhívni a figyelmet a különböző betegségek lehetséges megelőzésére, elsősorban a védőoltások fontosságára.

   
Kupper András, a pályázat fővédnöke elmondta: azért döntöttek a webfilm műfaja mellett, mert napjainkra egyre többen választják információszerzésre az internetet a klasszikusnak számító televíziós csatornák és napilapok helyett.
   
A pályázati feltételekről közölte, a versenyfilmek műfaja, stílusa szabadon választott, de rövidnek, hírértékűnek, "ütősnek" kell lenniük, és kizárólag saját alkotással lehet pályázni. A versenyre nevezési díj nincs, és egy alkotó több filmmel is pályázhat.
   
A fődíj - amely az egyik gyógyszergyártó cég segítségével ajánlanak fel - egymillió forint, a két különdíjas művet pedig 200-200 ezer forinttal jutalmazzák. A webes rövidfilmeket héttagú, egészségügyi, filmes és tömegkommunikációs szakemberekből álló zsűri bírálja el, a pályázat március 21-én zárul.
  
A filmek interneten, ezen belül különböző videómegosztó oldalakon láthatóak majd, és Kupper András elmondása szerint az összes beérkezett pályamű megnézhető lesz a világhálón. A tervek szerint lehetőség lesz a közönségszavazásra is. Mint hozzátette: a legjobb alkotásokat a verseny médiapartnerei is bemutatják.
   
A webfilmes pályázatról a http://www.veddmagadfest.net oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.