Wes Anderson ismét meghökkent

Film

Ezért is vállalta el, hogy megrendezi Dahl A fantasztikus Mr. Fox (magyar verzióban: A fantasztikus Róka úr és a három gazda) című könyvének adaptációját ? méghozzá stop motion technikával, ami azt jelenti, hogy a film minden díszletét és hátterét elkészítik modell méretben; a főszereplők bábok, és minden egyes apró mozdulatról és egyéb változásról külön fénykép készül. 

Ezeket a képeket kell sorba állítani, hogy a néző szeme előtt megszülessen a mozgás. Az alkotók 125 ezer külön képet készítettek: a film minden másodpercéhez 24 darabot. Így naponta 30 másodpercnyi filmet tudtak felvenni. Ezek után nem csoda, hogy arra a kérdésre, mi a legnehezebb a stop motion filmezésben, a rendező azt felelte: "hogy ne őrüljünk bele"

Volt azonban, aki jól szórakozott forgatás közben. Méghozzá George Clooney, aki a címszereplőnek kölcsönzi a hangját. A filmesek pedig nem stúdióban rögzítették a szöveget, hanem a filmbelinek megfelelő helyszíneken játszatták el a színészekkel mindazt, amit később a bábuk csináltak. 

"Olyan volt ez nekem, mint egy kényelmes Ocean's-forgatás: ahhoz hasonló dolgokat kellett csinálnom, amiket ott, csak közben a saját ruhámban maradhattam, és pár nap alatt túl is voltunk az egészen..." ? nyilatkozta utóbb George Clooney. 

A fantasztikus Mr. Foxot (eredeti címén a Fantastic Mr. Foxot) november 12-én mutatják be a magyar mozik. Clooney pedig legközelebb egy romantikus vígjátékban lesz látható. Az Up in the Airben a vállalati leépítések könyörtelen szakértőjét alakítja, aki fél életét a levegőben tölti, egyik cégtől a másikig repkedve. A sztori kezdetén egy hajszál választja el attól, hogy elérje a 10 millió repült kilométert, amikor találkozik egy csinos nővel, aki szintén folyton "röpköd". A szimpátia kölcsönös, és ebből lesz a baj... 

A filmet a Thank You For Smoking és a Juno direktora, Jason Reitman rendezte, aki egyébként a vígjátékok koronázatlan királyának, Ivan Reitmannek a fia (Szellemirtók, Ikrek, Ovizsaru). Az Up in the Air 2010. február 25-én érkezik a magyar filmszínházakba.