Willis is csatlakozik a feláldozhatóakhoz

Film

 

A Stallone forgatókönyve alapján saját rendezésében és főszereplésével készülő darab már eddig is olyan hollywoodi akciósztárokat sorakoztatott fel, mint Jet Li, Mickey Rourke, Jason Statham, Dolph Lundgren és Eric Roberts. Sőt a Rambo sztárja még magát Kalifornia kormányzóját, az egykori színész-testépítőt, Arnold Schwarzeneggert is visszacsábította egy cameo erejéig a film világába. 

A szóbeszéd szintjén már korábban is lehetett róla hallani, hogy Bruce Willis is megjelenik a The Expendablesben, ám ezt egész eddig nem lehetett biztosra venni, hiszen az is elterjedt, hogy Forest Whitaker, Ben Kingsley és Sandra Bullock is benne lesz a filmben ? ez azonban később téves információnak bizonyult. 

Willis megjelenésére azonban most már mérget lehet venni, hiszen ő maga jelentette be a dolgot az MTV.com-nak adott interjúban. "Még nem vettük fel a jeleneteimet, eddig még nem csatlakoztam hozzájuk. De várom Sly hívását, ami most már bármelyik pillanatban érkezhet, hogy mikor futunk neki a dolognak" ? mondta a Die Hard-filmek sztárja. 

"Még semmit nem tudok a karakteremről, hiszen még egy oldalt sem láttam a forgatókönyvből. De már nagyon izgatott vagyok" ? tette hozzá Willis, aki egyébként biztos benne, hogy nagyon "ütős" jelenetei lesznek. Az általa megformálandó figuráról egyébként (az IMDb online filmes adatbázisnak köszönhetően) annyit azért lehet tudni, hogy Mr. Church-nek hívják. 

Nem ez lesz amúgy Bruce Willis, Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger első közös vállalkozása, hiszen 1991-ben ők hárman közösen indították el a Planet Hollywood étteremláncot. 

Mint arról korábban már beszámoltunk, a The Expendables egy csapat zsoldos katonáról szól, akik egy küldetés során Dél-Amerikába mennek, hogy megbuktassanak egy helyi diktátort. Az akciófilmhez állítólag második és harmadik részt is készítenek majd az alkotók.