Winona Ryder és Val Kilmer Budapesten

Film

A film főszereplője, Tea Baker (Winona Ryder), a New York Times oknyomozó újságírója, aki miközben egy Moszkvából irányított embercsempész maffiát próbál leleplezni, maga is célponttá és gyanúsítottá válik. Természetesen nem maradhat ki a moziból a szerelmi szál sem, Tea vonzalmat érez egyedüli segítőtársa, egy Interpol ügynök (Val Kilmer) iránt, de mégis kételkedik a férfi motivációjában.

A filmet saját forgatókönyvből jegyző Fiona MacKenzie-nek ez lesz a második rendezése. 2001-ben Deadly Little Secrets címmel már jelentkezett egy nagyjátékfilmmel, amitől a kritikusok nem voltak elájulva.

Winona Ryder mostanában gyakrabban szerepelt a bulvárhírekben (amint éppen egy újabb áruház ruházati osztályáról próbál meg elcsenni pár -arra érdemes- darabot), mint hogy egy-egy alakítását dicsérték volna a filmes lapokba. Legutóbb a magyar közönség Adam Sandler partnereként láthatta A kismenő című Steven Brill komédiában, a S1m0ne, illetve a nagy olasz horror mester, Dario Argento lányának botrányoktól övezett produkciója, a The Heart Is Deceitful Above All Things el sem jutott hozzánk.

Az imdb.com adatai szerint Val Kilmer legközelebb két filmben bukkan majd fel, Robert Moresco rendezői debütálásában, a 10th & Wolf című drámában illetve, a hazánkban teljesen ismeretlen színész-rendező-vizuális effektusokért felelős szakembere, Sean Stanek krimijében, a Played-ben. Mindezek mellett még két mozija tart az előmunkálatoknál.

Egyes hírek szerint az Alpha Numeric című film hazai munkálatai, valamikor 2006 elején kezdődnek.