Wong Kar-Wai New Orleans-ról forgatna

Film

A Hong Kong-i Apple Daily minap arról számolt be, hogy Wong Kar-Wai a Katrina hurrikán által elpusztított New Orleans-ról szeretne filmet forgatni. Az újság jelentése szerint a rendező leghőbb vágya, hogy A zongoristában nyújtott teljesítményéért Oscar-díjat kapott Adrien Brody-t megnyerje főszereplőnek.

Legutóbb Peter Jackson King Kong-jában Jack Driscoll-t alakító színész azonban jelezte, hogy addig nem tud 'igen'-t mondani a felkérésre - annak ellenére, hogy Wong Kar-Wai-al igen nagy megtiszteltetés dolgozni -, amíg nem olvasta a végleges forgatókönyvet, amin egyébként a sanghaji születésű rendező jelenleg is dolgozik. Remélhetőleg a magyar származású Brody-t nem zavarja majd, hogy a direktor nemcsak lassú munkatempójáról ismert (a 2046 teljes munkálatai öt évig tartottak), hanem szűkszavú forgatókönyveiről is, ha egyáltalán készít ilyet filmjeihez.

Az Apple Daily információi szerint Wong Kar-Wai nemrég fejezte be a helyszíni terepszemlét a hurrikán által igencsak megtépázott városban. A producerek azonban úgy döntöttek, hogy pont emiatt a lepusztultság miatt New York-ban kívánják leforgattatni az 50 millió dollárból készülő, egyelőre cím nélküli mozit.

A New Orleans-i film előtt Wong Kar-Wai még megrendezi a The Lady from Shanghai című kémtörténetet, melyhez már megnyerte Nicole Kidmant. És, hogy mikor érkezik majd Bruce Lee mesterét, Leung Chiu Wai-t központba állító életrajzi filmje, egyelőre még a jövő zenéje.