Wong Kar-Wai operatőre sötétben tapogatózik Varsóban

Film

Christopher Doyle

Christopher Doyle Sidneyben született, negyvennyolc esztendővel az olimpiai játékok előtt (1952). Tizennyolc évesen otthagyta a University of Sidney irodalomkurzusát és beállt a kereskedelmi flottához, később egy izraeli kibucban dolgozott, majd kuruzslóként orvosságot árult Bangkokban. A hetvenes évek végén Tajvanba költözött, ahol egy színházi csoport alapító tagjaként elsajátította a filmfelvevőgép használatát. Miután több epizódot leforgatott a Travelling Images című televíziós sorozathoz, munkája felkeltette Edward Yang figyelmét, aki 1983-ban felkérte Aznap a strandon című filmjéhez.

Miközben a helyi operatőrök sztrájkkal tiltakoztak az ausztrál amatőr alkalmazása ellen, a film elnyerte a legjobb fényképezés díját az Ázsiai Filmfesztiválon. Doyle az elmúlt tíz évben olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Csen Kaj-Ge (Hold úrnő), Stanley Kwan (Vörös rózsa, fehér rózsa), Csang Juan (Pekingi naplopók), vagy Gus Van Sant (Psycho), Wong Kar-Wai állandó operatőreként pedig nyolc filmet forgatott.

A kínaiul tökéletesen beszélő Du Ke Fung (Thaiföldön kapta ezt a nevet mesterétől, jelentése: "mint a szél") - aki egy, a Filmvilágnak adott 2005-ös interjúban elárulta, hogy számára az operatőri munka lényege abban áll, hogy naponta újra felfedezze a dolgokat a világban - 1999-ben rendezett először. A japán-hongkongi koprodukcióban készült Félre a szavakkal! című moziban a Tadanobu Asano megszemélyesítette Asano különösen kifinomult memóriájának köszönhetően minden egyes szóra emlékszik, amelyet valaha hallott. A tengereket járja, mígnem egy nap partra száll Hongkongban, mivel különös vonzódást érez a neonfényes nagyváros iránt. Betéved egy Dive Bar nevű szórakozóhelyre, amelynek tulajdonosa, a kicsapongó természetű Kevin reménytelen eset. Megrögzött alkoholista és szenvedélyes szerető, ráadásul állandó emlékezetzavarokkal küzd - még a saját utcája nevét sem képes megjegyezni, ezért minden éjjel rendőrségi fogdában végzi.

A kettős identitását öninterjúkban is előszeretettel elemző Doyle második játékfilmje már Európában készül. A december 15-ig Varsóban forgató stáb Jacek Debski meggyilkolásával foglalkozik. Az egykori lengyel sportminisztert 2001 áprilisában lőtte fejbe egy hivatásos bérgyilkos egy varsói olasz étterem mellett. A rendőrség kizárta a politikai gyilkosság lehetőségét, és - tudván a bűnözőkkel fenntartott kapcsolatairól - azt feltételezte, hogy alvilági leszámolás áldozata lett. A Warsaw Dark főszerepeihez népszerű lengyel színészeket (Jan Frycz, Anna Przybylska, Adam Ferency) szerződtetett a legutóbb Gus Van Santnak fényképező Doyle. A produkció bemutatója a 2008-as Cannes-i Filmfesztiválon lesz.