Worthington helyett Depp lesz a turista

Film

 

Mint arról korábban már beszámoltunk, a legelső tervek szerint Charlize Theron és Tom Cruise lett volna a két főszereplő, majd miután Cruise visszamondta, Sam Worthington, a Terminátor ? Megváltás és az Avatar sztárja került képbe, Theront pedig Angelina Jolie-ra cserélték. A legújabb hírek szerint azonban míg Jolie maradna továbbra is a női főszereplő, addig a fiatal ausztrál színészt Johnny Deppre cserélné a produkció.

Sőt nem marad a rendező, az Oscar-díjas A mások élete német alkotója, Florian Henckel von Donnersmarck sem, hiszen ? az eddigi variálásokat folytatva ? újabb változás történt a direktori poszton is (pedig Donnersmarck részvételét a projektben még csak nemrégiben, október végén jelentették be). Az új rendező a Variety értesülései szerint talán Alfonso Cuarón lesz ? de ennél a produkciónál valószínűleg már semmiben sem lehetünk biztosak...

A stúdiófőnököknek még mindig van egy kis idejük egyébként a további változtatgatásokra, hiszen a forgatás majd csak jövő februárban kezdődik. A remake-et 2011-ben fogják bemutatni. A The Tourist cselekményének középpontjában ? némileg változtatva az eredeti film forgatókönyvén ? egy női Interpol-ügynök áll, aki hajtóvadászatot indít egykori szeretője után, akiből azóta az egyik legkeresettebb nemzetközi bűnöző vált. A nő pedig ? célja elérése érdekében ? rávesz egy gyanútlan amerikai turistát, hogy segítsen neki terve megvalósításában.

A film 2005-ös, eredeti változatát, az Anthony Zimmert egyébként annak idején a magyar mozik is játszották: a hitchcocki, csavaros thrillerben Sophie Marceau és Yvan Attal játszották a két főszerepet. A mű rendezője az akkor elsőfilmes Jérome Salle volt, aki azóta megrendezte a hazánkban idén tavasszal bemutatott Largo Winch című képregény-adaptációt.