Madridban és Milánóban az Overnight

Film

Overnight

Utolsó állomására, Madridba érkezett a European Film Promotion (EFP) "Picture Europe!" című vetítéssorozata. Az európai film népszerűsítésére létrehozott EFP tizenhárom nagyjátékfilmet mutat be az európai filmtermés kiemelkedő alkotásaiból a spanyol metropoliszban a napokban. 

A három nagyvárosban Münchenben, Koppenhágában és Madridban megrendezett vetítéssorozat mottója: "Lássuk, mi megy a szomszédban!" Elsődleges célja pedig az európai filmek forgalmazásának elősegítése. A vetítéssorozat filmjeit mindhárom városban a rendezvényt vendégül látó filmszínházak programigazgatói választották ki. 

Így Török Ferenc Overnight című filmjét a sikeres müncheni és a koppenhágai bemutatót követően a madridi közönség is láthatja. A spanyol főváros közkedvelt mozijában, a Princesa filmszínházban április 13-án este Török Ferenc részvételével vetítik a brókerfilmet, a bemutatót pedig közönségtalálkozó követi. 

A "Picture Europe!" vetítéssorozat részeként Madridban több szakmai programra is sor kerül, melyek a filmek forgalmazását segítik elő. Az Overnight Török Ferenc nemzedéki trilógiájának (Moszkva tér, Szezon) befejező darabja a Katapult Film, a Filmpartners és a Schmidtz Katze koprodukciójában készült. A madridi bemutatóval párhuzamosan Török filmje a 8. Milánói Filmfesztiválon versenyez, és a hónap végén megrendezendő Newport Beach-i seregszemlére is meghívást nyert. 

A European Film Promotion szervezésében megvalósuló programokon Shooting Stars Berlinben, Producers on the Move Cannes-ban hazánk a Magyar Filmunió EFP-tagsága révén lehet jelen. A jelenleg huszonnyolc ország nemzeti filmpromóciós szervezete által működtetett EFP munkájában a Magyar Filmunió 2002. óta vesz részt.