Az egykor világhírű magyar animációs filmművészet, a legendás Pannónia Filmstúdió termése nemcsak sajátos gondolkodásmódú és egyénien stilizált rövidfilmjeivel tett szert nemzetközi elismertségre, hanem egész estés animációkkal is, melyek közül több tétel is a világ animációs filmművészetének élvonalában helyezhető el (Jankovics Marcell Fehérlófia című alkotását például 1984-ben az 50 legjobb animációs film közé válogatták).
A vetítéssorozat az egész estés magyar animáció mintegy három évtizedét igyekszik átfogni, kiemelt figyelemben részesítve a nyolcvanas éveket, azt a periódust, melyben az egész estés formátum érvényesülése a legtermékenyebbnek bizonyult. A levetítendő animációs játékfilmek feltárják az animációs filmes forma gazdagságát, alkalmazásának szinte kimeríthetetlen lehetőségeit.
A vetítéseket a filmekhez kapcsolódó előadások követik, amiket Varga Zoltán filmesztéta, valamint meghívott előadók és animációs szakemberek tartanak.
Részletes program:
Szeptember 16.: Jankovics Marcell: János vitéz (1973, 78'). Vendég: Szoboszlay Péter
Szeptember 23.: Dargay Attila: Lúdas Matyi (1976, 74'). Előadó: Varga Zoltán
Szeptember 30.: Kovásznai György: Habfürdő (1979, 85'). Előadó: Iványi-Bitter Brigitta
Október 7.: Jankovics Marcell: Fehérlófia (1981, 90'). Előadó: Varga Zoltán
Október 14.: Gémes József: Daliás idők (1982, 87'). Előadó: Varga Zoltán
November 4.: Varsányi Ferenc: Suli-buli (1982, 78'). Előadó: Varsányi Ferenc
November 11.: Dargay Attila: Szaffi (1984, 85'). Előadó: Varga Zoltán
November 18.: Ternovszky Béla: Macskafogó (1986, 92'). Vendég: Ternovszky Béla, Csákovics Lajos
November 25.: Foky Ottó: Éljen Szervác! (1986, 61'). Előadó: Varga Zoltán
December 2.: Tóth Pál: Leo és Fred (1987, 65'). Előadó: Margitházi Beja
December 9.: Koltai Jenő ? Hernádi Tibor: A hetedik testvér (1994, 75'). Előadó: Varga Zoltán
December 16.: Gauder Áron: Nyócker! (2004, 87'). Előadó: Varga Balázs
A vetítések csütörtökönként 17 órakor kezdődnek. 12 alkalmas bérlet 3600, jegy 600 (diákigazolvánnyal 450) forintért váltható.
Zöld Holló Filmklub: Magyar animációs játékfilmek - Örökmozgó, szept. 16.?dec. 16.