Zöld utat kapott a Bruce Lee-film

Film


150959_normal_70610_bruce_lee.jpg
 

Phoebe és Robert Lee úgy nyilatkoztak, azt akarják, hogy egy történetileg hiteles és életrajzilag pontos beszámoló szülessen 1973-ban Hongkongban elhunyt testvérük életéről. A Lee testvérpár erről egy hétfőn Pekingben tartott ünnepségen beszélt, melynek során Bruce Lee halálnak 36. évfordulójáról emlékeztek meg. 

Bruce Lee mindössze 32 éves korában agyi ödéma miatt hunyt el, de halálának pontos oka máig tisztázatlan. A harcművész sztár olyan filmekben játszott, mint a Tomboló ököl vagy A Sárkány közbelép

A most zöld utat kapott életrajzifilm-sorozat producere, Manfred Wong közlése szerint legalább három részből áll majd, melyből az első epizód Bruce Lee kamaszkorára fog koncentrálni. Wong azt is elmondta, a néhai sztár személyiségét is ki akarja bontani a trilógiában. 

"Lesz persze a sorozatban kung-fu is, de ennél sokkal fontosabb, hogy az igazi Bruce Lee-t kívánjuk bemutatni. Mert milyen is volt ő valójában? Kevesen tudják például, hogy igen jó volt a humorérzéke, engedelmes gyermeke volt szüleinek és odaadóan ragaszkodó a családjához" ? tette hozzá a producer. 

Robert Lee mindehhez azt tette hozzá, szeretné, ha hiteles beszámoló születne elhunyt bátyja életéről. "Sok könyvet olvastunk és sok filmet láttunk Bruce Lee-ről, de ezek mind nagyon pontatlanok voltak" ? mondta az öcs. "Már 70 éves elmúltam, és szeretnék tenni valamit az öcsém érdekében, hogy előremozdítsam az élettörténetének megszületését" ? nyilatkozta Phoebe Lee. 

A készülő filmmel párhuzamosan az illetékes hongkongi hivatal kiírt egy tervpályázatot, mely arról szól, hogy lehetne Bruce Lee egykori otthonát múzeummá átalakítani. Yu Pang-lin, a ház jelenlegi tulajdonosa azt mondta, azt szeretné, ha a múzeum egy emlékcsarnoknak, egy könyvtárnak, egy kung-fu stúdiónak és egy filmarchívumnak is otthont adna. A versenyre beérkező pályázatok közül a színész lánya, Shannon Lee és egy építészekből és várostervezőkből álló szakértői zsűri fogja kiválasztani a győztest. A hongkongi kormányzat közlése szerint a nyertes pályázó személyét idén november-december környékén hirdetik ki.