Bartók a Bartókon

Film

  A Művészetek Palotája és a Budapesti Fesztiválzenekarközös álma, a maraton-hagyomány idén nagyot és merészet lépett előre. A korábbi évek népszerű klasszikus és romantikus szerzői után Magyarország vezető zenekarai és muzsikusai ebben az évben Bartók Béla műveit tűzik a műsorukra. A nap annak a nagy magyar zeneszerzőnek állít emléket, akiben többek között Yehudi Menuhin és Jean Sibelius is egyaránt az XX. század legjelentősebb komponistáját tisztelték. A Bartók Rádió, ahogy az előző években is, most is kötelességének tartotta, hogy csatlakozzon a jeles eseményhez, annál is inkább, mivel több, mint negyedszázada a zeneszerző nevét viseli.
 
  ?A február 3-án vasárnap, a 10.30-tól 22.15-ig tartó műsorfolyam nagy feladat elé állította a program szerkesztőit ? avat be a szervezők munkájába Szalai Eszter szerkesztő. - Koncepciójuk szerint a majdnem 12 órás adás során szisztematikusan keverik az ismert és a nagyközönség számára ismeretlenebb darabokat, a népszerű és a szűkebb réteg által kedvelt műfajokat, a zenekari és a kamaraformációra komponált műveket.?
Akik a Bartók Rádiót választják, többek között hallhatják a Concertót, a III. zongoraversenyt és két vonósnégyest is. Bartók és a népzene címmel a sorozat része lesz egy táncos előadás is, és a nap megkoronázásaként este A kékszakállú herceg vára is felcsendül. A Bartók-maratont ? egyetlen koncert kivételével ? a Bartók Rádió élőben közvetíti a helyszínről.
A műsorfolyam egyik színfoltja a Kerekasztal-beszélgetés, amelyen két Bartók-kutató: Somfai László és Vikárius László értékeli a zeneköltő életútját, műveinek fogadtatását.
?A Bartók-művek előadásának gyakorisága országonként, időszakonként változik ? mondja Vikárius László. - A művek periodikusan váltak aktuálissá, s a népszerűségük is változik korszakonként. A kutatók is dilemma előtt állnak, hogy az eredeti, vagy pedig az átdolgozott kiadások adják vissza legjobban Bartók szellemét.?
 
(Forrás: mtva.hu)
(Fotó: hu.wikipedia.org)