Cseh kortárs filmek a 20. Titanicon

Film

Öt kortárs cseh alkotás fut majd az idei, 20. Titanic Staropramen cseh sörkorcsolyák- szekciójában. Az Árnyékban (Ve Stínu) című film noir helyszíne az 1950-es évek Prágája, ahol egy Hakl nevű rendőrtiszt egy átlagosnak tűnő ékszerrablás ügyében nyomoz. Az Állambiztonsági Hivatal azonban idővel elveszi tőle az ügyet, és átadja azt egy német kollégának. Hakl saját szakállára kutat tovább, és egy sokkal erősebb hatalommal találja szembe magát. A David Ondříček által rendezett alkotás a legtöbb fontos kategória díját elnyerte az idei cseh nemzeti filmfesztiválon, s a tavalyi Oscar-ra is ezt nevezte Csehország.

 

Olmo Omerzu elsőfilmje, a Fiatal még az éjszaka (Prílis mladá noc) két tizenkét éves srácról szól, akik szilveszterkor egy idegen lány lakásában kötnek ki. Itt találkoznak először szerelemmel és szexualitással, és megrészegülnek attól a vad, buja és gátlástalan világtól, amelyben a lány és két férfi él. A figyelemre méltó debütálást a tavalyi Berlinale Forum szekciójában is vetítették. Az alkotás kísérőfilmje lesz a Nem csak úszóknak Jakub Šmíd rendezésében, melyben a 16 éves Wendy-nek büntetésből egy elhagyatott nyaralóhelyen kell töltenie a szünidőt, ahol édesbús szerelmi kalandba bonyolódik.

 

A vígjáték műfaját sem kell nélkülöznünk a Staropramen cseh sörkorcsolyák szekcióból, látható lesz ugyanis Jan Prušinovský Járási bajnokság (Okresní přebor: Poslední zápas Pepika Hnátka) című közönségkedvenc komédiája, amelynek középpontjában a houslicei helyi fociklub, a Slavoj és edzője, Pepik áll. Amikor Pepik tizenhetedszer is infarktust kap, választania kell a futball és az élet között, s ő teljesen logikusan a focit választja. A film az azonos címen futó népszerű cseh tévésorozat prequelje.

 

Zdeněk Jiráský Kutyatej (Poupata) című elsőfilmes drámájában Jarda, egy középkorú vasutas történetét követhetjük nyomon. Jarda a Bohemia nevű kisvárosban adósságaiból próbál kikeveredni, miközben háztartásbeli felesége erotikus napárban készül szerepelni, lányuk le akar lépni otthonról, fiuk pedig egy sztriptíztáncosnőbe zúg bele. A csendes, romantikus fekete komédia szellemesen mutat rá az élet abszurditásaira. A film a tavalyi cseh szemle számos elismerésén kívül Karlovy Vary-ban elnyerte a külföldi kritikusok díját.

 

Végül egy háborús film, a Lidice zárja a sort Petr Nikolaev rendezésében. Ez az első játékfilm, amely az 1942-es lidicei tragédiát dolgozza fel. A lidicei megtorlás a náci Németország egyetlen olyan népirtó cselekedete volt, amelyet hivatalosan is elismert. Egy apa egy veszekedés során akaratlanul idősebb fia gyilkosa lesz, börtönre ítélik, s így ő lesz az egyetlen lidicei férfi, aki túléli a mészárlást.

 

A Titanic Magyarország egyik legnagyobb filmes eseménye, mely 2005 óta versenyfesztiválként is működik. A fesztivál az elmúlt 20 évhez hasonlóan 2013-ban is átfogó, sokszínű válogatást ad a kortárs nemzetközi filmtenger legizgalmasabb alkotásaiból. Idén előreláthatólag 60 filmet láthat majd a közönség, köztük befutott rendezők új filmjeit, elsőfilmesek debütáló alkotásait, illetve kevésbé ismert régiók filmművészetének izgalmas darabjait.