Az 1941-ben, Pármában született Bernardo tizenöt évesen, kézi kamerájával forgatta első rövidfilmjeit. 1962-ben már Pasolini asszisztense volt, akinek ajánlására rendezhette első, A kaszás című játékfilmjét. Egy ideig forgatókönyveket írt, így többekkel együtt jegyezte a Volt egyszer egy vadnyugat című klasszikus westernt, s kommunista párttag lévén a pártnak rendezett dokumentumfilmeket. Az 1968-as diáklázadásokat dolgozta fel A partner című filmjében. Később, a forradalmakból kiábrándulva a múltba, a fasizmus hétköznapjai felé fordult. 1970-ben Alberto Moravia regénye nyomán készítette el A megalkuvót, amelynek forgatókönyvéért először jelölték Oscar-díjra.
Fotó: IMDb
A világsikert 1972-ben a botrányt kavaró Az utolsó tangó Párizsban hozta meg számára, amelyet ma is a valaha készített legerotikusabb filmek között emlegetnek.
Több mint ötórás, Huszadik század című filmje Olaszország 1900 és 1945 közötti történetét dolgozta fel két, ugyanazon a napon született, de barátból politikai ellenféllé váló férfi életét nyomon követve. Az Egy nevetséges ember álma (1981) a kommunistákkal kiegyezésre törekvő kormányfő, Aldo Moro elrablása, valamint a II. János Pál pápa elleni merénylet árnyékában egy terrorista emberrablással foglalkozott.
Ezután Hollywoodba költözött, ahol Az utolsó kínai császárral tette le névjegyét 1987-ben. A kilenc Oscar-díjjal, köztük a legjobb filmnek és a legjobb rendezésnek járó szoborral honorált alkotás 30 ezer kínai statisztát vonultatott fel, a stáb még a pekingi császári palotában is forgathatott.
Fotó: Artisan Entertainment Columbia Pictures
Az 1990-ben készített Oltalmazó ég Észak-Afrikában játszódó, pszichologizáló szerelmi háromszög a modern amerikai és a hagyományos arab civilizáció drámai találkozásáról, középpontjában az otthontalanság életérzése áll. Az 1994-es A kis Buddha, amely az első, Bhutánban forgatott film, éppúgy hűvös fogadtatásban részesült, mint a két évvel későbbi Lopott szépség, hiába forgatott másfél évtized után ismét Itáliában. A 2003-as Álmodozók egy fiatal amerikai kalandjait meséli el Párizsban az 1968-as diáklázadások idején.
Életművét 2007-ben a velencei filmfesztivál Arany Oroszlán-, 2001-ben Cannes-ban Arany Pálma-életműdíjjal ismerték el, 2012-ben átvehette az Európai Filmakadémia életműdíját, csillaga pedig a hollywoodi Hírességek Sétányát díszíti.
