Magyar televíziós alkotásokat díjaztak Ungváron

Film

A Kárpátalján 14. alkalommal megrendezett kisebbségi médiafesztiválon a nemzetközi zsűri két magyar tévéfilmet jutalmazott a három legjobbnak ítélt produkció között. A rendezvényre hat országból összesen 65 televíziós és 67 rádiós pályamunka érkezett. A fesztiválon második helyezést ért el a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, az MTVA által benevezett Fivérek című film. A zenekart alapító három roma testvér életét és munkáját bemutató, Papp Róbert rendezte produkció nyerte el a legjobb hangutómunka díját is. Harmadik helyezett lett az MTVA Szegedi Körzeti Stúdiója szlovák szerkesztőségének munkája, a Tenyeremre tettem a lelkemet című alkotás. A békéscsabai szlovákok életével foglalkozó, a fesztiválra ugyancsak az MTVA által benevezett film, amelyet Antala Zsuzsanna rendezett, megkapta a legjobb operatőri munka díját is, Szél Zsolt és Kormány Tibor között megosztva. A fesztivál fődíját az ungvári Tisza-1 TV magyar vonatkozású tévéfilmje nyerte el. A Makszim Melnik rendezésében készült Salánk. Hordóban az igazság című alkotás a Nagyszőlőshöz közeli magyar ajkú Salánk község hagyományosan hordókészítéssel foglalkozó egyik családjának a mindennapjait mutatja be, bepillantást engedve a Kárpátalján ma már alig űzött mesterség fortélyaiba.

 
(Forrás: MTI)
(Fotó: mtva.hu)