Művészeti egyetemek fesztiválja Szentendrén

Film

 
A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága által újra meghirdetett, az NKA támogatásával megvalósuló fesztiválnak több mint 30 éves előzménye van, hiszen az 1970-es években Szentendre volt a helyszíne a - már akkor is Testvérmúzsák címet viselő - Művészeti Főiskolák Országos Találkozóinak - mondta el az MTI-nek Krizbainé Szabó Éva kulturális menedzser.
 
A háromnapos fesztiválon a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak vizsgafilmjei, valamint Angelusz Iván "testfilmje" mellett Harold Pinter A gondnok című drámáját láthatják a nézők Lukáts Andor rendezésében, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemet a dzsessz tanszak képviseli, a Táncművészeti Főiskola bemutatkozó előadása mellett pedig a nézők találkozhatnak a Budapest Kortárstánc Főiskola hallgatóinak Repülő szőnyeg című produkciójával is, amelyet Grencsó István unplugged zenéje kísér.
 

A programsorozatot vasárnap este a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Színművészeti Tagozatának vendégjátéka zárja, ahol Lorca Bernarda Alba háza című drámájának zenés változata látható.

 
A rendezvény keretében tartják a nagy rajzolás idei szentendrei eseményét is a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak közreműködésével vasárnap, "a közös alkotásba bárki bekapcsolódhat" - hívta fel a figyelmet a Krizbainé Szabó Éva.
A kicsiket szombaton délután kreatív művészeti foglalkozásokra várják, míg vasárnap délelőtt a Borka Mumusföldön című különleges gyermekelőadásra és közös bábozásra invitálják őket.
 
(Forrás: MTI)