Film

Enyedi Ildikó és Nemes Jeles László filmje is az Arany Oroszlánért versenyez

Évtizedek óta nem volt példa arra, hogy két magyar rendező filmje is meghívást kapjon a világ egyik legnagyobb presztízsű seregszemléjére. Az augusztus 27-én kezdődő 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába Nemes Jeles László Árva és Enyedi Ildikó Csendes barát című filmje is meghívást kapott.

Már megint újraforgatják az Értelem és érzelmet

Új filmadaptációt forgat Georgia Oakley az Értelem és érzelem című Jane Austen-regényből – írta a Variety.com.

Folytatódik a Magyar népmesék-sorozat

Ki ne emlékezne a Kecskemétfilm klasszikusára? Az ikonikus sorozat a Nemzeti Filmintézet támogatásával folytatódik – emellett további három animációt, hat dokumentumfilmet (többek között Tóth Ilona ’56-os kirakatperéről, az első magyar Afrika-kutató kalandos életéről és a hazai blueszene történetéről) is támogat az NFI.

Fernanda Torres is zsűrizik a velencei filmfesztiválon

Bemutatták a 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjának zsűrijét – számolt be róla pénteken a Deadline.com.

Kilenc film a kilencven éve született Donald Sutherlandtől

A 2017-ben Oscar-életműdíjjal kitüntetett, tavaly elhunyt színészre kilenc legendás alakításával emlékezünk.

Először jelölték Harrison Fordot Emmyre, Scorsese is az esélyesek között

Fordot a Direkt terápia pszichológusáért, Scorsesét pedig a The Studióban tett vendégszerepléséért jelölték. Az Apple TV+ streamingszolgáltatásán futó Különválás és az HBO Pingvin című tévésorozata kapta a legtöbb Emmy-jelölést.

Már lehet jelentkezni a Filmtettfeszt versenyprogramjába

Dokumentumfilmeket várnak idén a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójába, a Filmgaloppba, a jelentkezés kedden nyílt meg.

Miskolcon is látható lesz a Karlovy Varyban debütált magyar film

A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozik be magyar közönség előtt Fliegauf Bence filmje, a Jimmy Jaguár. Az alkotás a fesztivál után szeptember 11-től látható a mozikban.

Elkezdődött az új Harry Potter-sorozat forgatása

Megkezdődött hétfőn a J. K. Rowling regényfolyamából készülő Harry Potter-tévésorozat forgatása a Warner Bros. Leavesden stúdiójában, a London melletti Watfordban.

Ötven éve vált első számú közellenséggé a nagy fehér cápa

A cápát éppen fél évszázada nyáron mutatták be az Egyesült Államokban, majd tíz évvel később Magyarországra is megérkezett.

Filmesek külföldi képzésére írt ki pályázatot az NFI

Annak érdekében, hogy Magyarország megőrizze vezető szerepét a nemzetközi mozgóképiparban és a képzett szakember-utánpótlást biztosítsa, a Nemzeti Filmintézet július 10-től támogatást nyújt azon hazai filmesek számára, akik felvételt nyertek elismert nemzetközi filmszakmai képzésre vagy workshopra.

Szerelmi sokszög az alkoholgőzös Amerikában

A Vágtázó lovakról című filmben van minden, mi szem-szájnak ingere: szerelem, árulás, kaszinó és lóverseny, mégsem áll össze koherens mozivá.

Sós Bálint Dániel is indul a palicsi filmfesztivál fődíjáért

A Minden rendben mellett további kilenc alkotás vesz részt a július 19. és 23. közötti találkozó versenyprogramjában.

Ez volt a tíz kedvenc filmünk az év első felében

A Magyar Filmadatbázis adatai alapján a Brad Pitt főszereplésével készült F1 című Forma–1-es film volt a magyarok kedvence 2025 első félévében. A második helyen a Mission: Impossible áll, emellett dobogós az Így neveld a sárkányodat.

Magyar koprodukcióban készült film is lesz Locarnóban

Az augusztus 6-án kezdődő 78. Locarnói Filmfesztivál versenyprogramjában Radu Jude Dracula című szatírája és Sophy Romvari kanadai–magyar koprodukcióban készült Blue Heron című családi drámája is szerepel.

Tíz érdekesség a Derrick sorozatról

Július 14-től ismét látható a Duna Televízióban a Derrick című sorozat, amelyet sokan a krimik alapdarabjának tartanak.