Film
Életműdíjat kap Willem Dafoe Szarajevóban
A világhírű színész 25 év után tér vissza a fesztiválra.
Hiába volt Hitler, mégis Ben Kenobiként ismerik
Huszonöt éve, 2000. augusztus 5-én halt meg Sir Alec Guinness Oscar- és Golden Globe-díjas angol színész, aki élete alkonyán a Csillagok háborúja filmtrilógiában mint Obi-Wan Kenobi lett igazán ismert, jóllehet ő maga ezt a szerepét szerette a legkevésbé.
Billy Bob Thornton nem csak a sikerre éhezett
Augusztus 4-én ünnepli hetvenedik születésnapját Billy Bob Thornton Oscar-díjas amerikai forgatókönyvíró, Golden Globe-díjas színész, akit többek között az Armageddon, Igazából szerelem, Szörnyek keringője, A papa és ők, illetve Az ember, aki ott sem volt című filmekben láthattunk.
Nem hiszem, hogy A besúgó folytatásával is húsz évet kéne várni
Egy ismeretlen magyar fiú bent a Trónok harcával dübörgő HBO-hoz, előadta az ötletét, és a streaming világhatalom urai rábólintottak: Szentgyörgyi Bálint megcsinálhatja A besúgót. A sorozat sikert aratott, majd az első évadnál megállt. A rendező most új filmet forgat. Interjú.
Megérkezett az előzetes Deák Kristóf új filmjéhez
Megjelent Deák Kristóf Oscar-díjas rendező új, független nagyjátékfilmjének első hivatalos előzetese. Az Egykutya októberben debütál a hazai mozikban.
James Cameron animációs antológiát készítene az Avatarból
Épp csak bemutatták a franchise harmadik részének, az Avatar: Tűz és hamunak az előzetesét, a filmguru már egy új sorozaton gondolkodik.
Hans Zimmer is csatlakozik az Eufória stábjához
A Zimmer–Labrinth-páros zenei együttműködés tovább mélyítheti a tinisorozat már így is erőteljes audiovizuális világát.
Film készül Bozsik Yvette életéből
A fiatalságról, az öregségről és az élet körforgásáról szóló, Táncos az asztal alatt című filmben három generáció táncosnője adja át egymásnak a főszerepet.
Sci-fi-köntösbe bújtatott dramedyt fejleszt Breier Ádám
Mindezt a berlini székhelyű Nipkow Program keretében, melyben korábban olyan alkotók vettek részt, mint Mundruczó Kornél, Fliegauf Bence és Horváth Lili.
George Lucas saját Star Wars-ereklyéit állítja ki múzeumában
A múzeumban a Star Wars-univerzumból kiállítják többek között Anakin Skywalker hajóját és Luke légpárnás járgányát, a Marvel-rajongókat pedig az Iron Man első borítójának eredeti rajza és a Fekete Párduc korai grafikái várják.
Nyolc bizonyíték, hogy Helen Mirren a világ legkúlabb nyolcvanévese
Királynőként Oscar-díjas, maffiamamaként halálosan elegáns, miközben élő példája, hogy egy legenda is lehet természetes, retusmentes és önazonos.
A besúgó rendezője leforgathatja első mozifilmjét
2026-ban kerül a mozikba az EGY/KE című nagyjátékfilm, amely Köbli Norbert, a Félvilág írója, Szentgyörgyi Bálint, A besúgó-sorozat rendezője és Illés Gabriella, a Toxikoma producere közös alkotása. Mai harmincasok párkapcsolati thrillere hitchcocki sejtelmességgel.
A pesti romkocsmáknak is van életciklusuk
Fájdalmasan szép, ahogy Budapest lakói a romokból valami újat alkotnak, és vigadnak. A romkocsmák ellentmondásaikkal együtt már a kultúrtörténet részei.
Egy tyúkról szól Pálfi György új filmje
Az Európa filmdíjas Pálfi György német–görög–magyar koprodukcióban készült filmje, A tyúk, Észak-Amerika legrangosabb A kategóriás fesztiválján, a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál IFF Platform szekciójában versenyez.
Tarr Béla producerként segíti Olasz Renátó első nagyjátékfilmjét
Az improvizációk alapján készült no budget Minden csillag a Szarajevói Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában debütál.
A repülőgép, amit nem kerozin hajtott, hanem kokain
Ha repülőn utazol, bőven van miért izgulnod. Jöhetnek légörvények, villámcsapások, de madarak is beleszállhatnak a hajtóműbe. Az izgalom csak fokozódik, ha hétszáz kiló kokaint is felraksz a gépre.