60 éves a Magyar Állami Népi Együttes

Zene

 
Az 1951-ben alapított Magyar Állami Népi Együttes az elmúlt hat évtizedben szinte folyamatosan a folklórból kisarjadó, abból inspirációt nyerő színpadi néptáncművészet egyik emblematikus műhelyeként vált ismertté.
 
Az együttes múltja és jelene három nagy korszakra tagolható, melyeket karizmatikus és meghatározó alkotók fémjeleznek. Az első: az alapítás és a dicsőséges első évtizedek. E korszak szellemi irányítója Rábai Miklós volt. A második: a táncházmozgalom és az ebből táplálkozó újfolklorista szemlélet térnyerése ? Tímár Sándor irányításával. A harmadik: a jelen, a korszerű színpadi megfogalmazás, a sokszínű és gazdag repertoár Sebő Ferenc, majd Mihályi Gábor vezetésével.
 
 
A 60 év című előadás e három korszak jellemző műveinek részleteiből nyújt válogatást a társulat bemutatásában.