A bukovinai népek összetartozását hirdetik

Zene

 

(MTI) - Immár 22. alkalommal rendezik meg a fesztivált, amelynek lengyelországi, romániai, szlovákiai és kárpátaljai állomása is van. A magyarországi programok augusztus 5-től 7-ig tartanak. A hazai helyszínen vendégül látnak lengyel, román és szlovák együtteseket, fellépnek a szövetség hazai és határon túli, azaz csernakeresztúri, székelykevei bukovinai székely népdal- és néptánccsoportjai is. Vízumproblémák miatt a tervekkel ellentétben Ukrajnából nem jön a Szmerecsina együttes, viszont a Dornesti csoport jóvoltából hadikfalvi fellépője lesz a programnak. A több országban rendezett folklórfesztivál célja, hogy a bukovinai nemzetségek a korábbi együttélés emlékét megmentsék a feledéstől - mondta Szarvas Irén, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének titkára.
    
A rendezvényfolyam pénteken fotókiállítással, könyvbemutatóval kezdődik Bonyhádon. A tárlatot a bukovinai székelyek Bácskába telepítésének hetvenedik évfordulója szellemében állították össze. A történteket negyven fotótáblán archív képek mutatják be. 
    

Szombaton viseletes felvonulással, menettánccal nyitnak, majd a hagyományőrző csoportok 16 órakor indulnak a Perczel-kerttől a szabadtéri színpadig, ahol a Dornesti együttes nyitja a fellépők sorát. A külföldi csoportok mellett négy megyéből várnak bukovinai hagyományőrző együtteseket. Az idei fesztiválra Bonyhád lengyel, szerb és német testvértelepüléseiről is érkeznek fellépők. A műsor után nemzetközi táncház lesz Sebestyén Miklós vezetésével és a Csurgó zenekarral. 
    
A vasárnap szentmisét tartanak a bonyhádi katolikus templomban és kopjafát avatnak a Székely Emlékparkban Hadik András emlékére. Az ő nevéhez fűződik a mádéfalvi veszedelmet követően menekülő székelyek letelepítése, a bukovinai öt falu alapítása - mondta Szarvas Irén. Ezután következik a hagyományos szomszédolás, amikor a környező települések - Palotabozsok, Bátaszék, Kéty, Zomba, Dombóvár, Cikó és Kakasd - fogadják a külföldről érkezett csoportokat.
    
A titkár arról is beszámolt, hogy a lengyelországi helyszínen, júniusban a Garai Székelykör Egyesület képviselte szövetségüket. A romániai fesztiválhelyszínre a Cikói Székely-Német Hagyományőrző Egyesület és a bonyhádi Völgység Néptánc Egyesület utazik. Az augusztusi szlovákiai rendezvényen a Bátaszéki Székely Népdalkör lép fel, az őszi ukrajnai fesztiválon pedig a palotabozsoki Magyar Dalkör és a hőgyészi Bokréta Néptánccsoport képviseli a bukovinai székelységet.