Burgenlandi magyar programtervek 2010-re

Zene

(MTI) - A tavaly tulajdonba vett székházat minden tagnak, érdeklődőnek be szeretnék mutatni egy nyílt nap keretében. Erre még nincs fix időpont, de valószínűleg a tavasz folyamán kerül rá sor, amikor a ház tornácos udvarát is ki tudják használni - írja az osztrák közszolgálati rádió és televízió (ORF) nemzetiségekkel foglalkozó honlapján Hofer Józsefet, a Közép-Burgenlandi Magyar Kultúregyesület elnökét idézve.

   
A felsőpulyai székházban új, gyermekeknek szóló magyar tanfolyamot indítanak január 15-től péntek délutánonként. A játékos tanfolyamon 4 és 10 év közötti gyermekek vehetnek részt.
   
"Természetesen továbbra is megrendezzük hagyományos programjainkat, de nem árt egy kis újdonságot is kínálni" - mondta az egyesület elnöke. Tagjaiknak színházlátogatásokat terveznek Magyarországon. "Programtól és kínálattól függően szívesen ellátogatnánk Kőszegre, Sopronba vagy akár a fertőrákosi Barlangszínházba" - mondta még el a kultúregyesület 2010-es terveiről Hofer József.
  
Ezen kívül a hagyományos, "jól bevált" programokat is megrendezik, így február 6-án a magyar bált, majd az anyák napi ünnepséget. A kirándulások mellett nyáron megtartják a Szent István ünnepet, lesz magyar búcsú és az egyesület tagjai részt vesznek a kőszegi szüreti felvonuláson is. Decemberben pedig hagyományosan sor kerül a karácsonyi ünnepségre és a magyar kórus adventi koncertjére.
   
Egyes rendezvények költségét az egyesületi tagok saját maguk teremtik elő belépődíjakból. A hagyományos, magyar kultúrát őrző eseményekre pedig az osztrák kancellária hivataltól kapnak támogatást, például a Szent István Ünnepre és a magyar búcsúra, valamint a karácsonyi ünnepélyre is.