A Csillagszemű Táncegyüttes Mádl Ferencre emlékezik

Zene

 

(MTI) - A volt államfő a kezdetektől támogatta erkölcsileg a 19 évvel ezelőtt alakult táncegyüttest, minden jelentős eseményét, műsorát személyes jelenlétével tisztelte meg. Ő töltötte be a bírálóbizottság elnöki posztját, amikor a Csillagszemű Táncegyüttes a Magyar Örökség Díjat kapta - mondta Timár Böske, a Csillagszemű Táncegyüttes művészeti igazgatója.
    

Az együttesről szóló könyvbe - amely Egy világsikerű gyermek táncegyüttes krónikája címmel jelent meg 2005-ben - köztársasági elnökként a következő sorokat írta Mádl Ferenc: "A Csillagszeműekkel való találkozás mindig megragadó élmény. Elsősorban attól az örömtől, ami a táncoló gyermekek felszabadultságából, önfeledtségéből sugárzik. (?) Ebben az uniformizálódó világban ezek a gyerekek életre szóló útravalót kapnak őseik zenéjéből, hagyományaiból, nemzeti örökségünkből." Őszinte szeretettel tolmácsolt, elismerő szavai erkölcsi támogatást nyújtottak alkotónak és táncosnak egyaránt.
    
A nagyszabású, az együttesnek mind a csaknem hatszáz táncosát felvonultató gálaest június 17-én, pénteken este 7 órakor kezdődik a Millenáris Teátrumban (ahol idén januártól rendszeresen tartottak táncházat az együttes vezetői). Az előadáson a hároméves piciktől a felnőtt profi táncosokig mindenki színpadon lesz, és válogatást adnak az elmúlt időszak legsikeresebb produkcióiból.
    
Bemutatják Timár Sándor Állami és Erkel-díjas koreográfus legújabb alkotását, amelyet a Liszt Ferenc-emlékév alkalmából készített a világhírű magyar zeneszerző születésének 200. évfordulójára. Az együttes ezzel, a XV. magyar rapszódiára alkotott koreográfiával búcsúzik Mádl Ferenc volt köztársasági elnöktől, tekintettel arra, hogy Liszt Ferenc a május 29-én elhunyt volt államfő kedvenc zeneszerzői közé tartozott, és januárban, 80. születésnapján szintén a XV. magyar rapszódiával köszöntötték őt barátai.