Dél-alföldi népi iparművészek kiállítása Brüsszelben

Zene


ambrussandor_fazekas_alkotasai_by_nepmuvesz_hu.jpg
Ambrus Sándor alkotásai

(MTI) - A mesterségbemutatót a tájegység jellegzetes ételeinek és borainak kóstolójával kötötték egybe. Az érdeklődők Ambrus Sándor hódmezővásárhelyi fazekas, Kocsor Imréné kosárfonó, Debreczeni János mezőberényi szövő és textiltervező, Tarjányi József késkészítő és Szabóné Tóth Hilda tűzzománckészítő munkái mellett megtekinthették Chappon Adrienne, a Hódfó Hímző Műhely nevű népművészeti szövetkezet vezetője, valamint Juhász Istvánné hímzéseit. 
    

A hódmezővásárhelyi hímzések a legrégebbről fennmaradt magyar népi hímzések közé tartoznak. E hagyományos népi tevékenységet folytatja Juhász Istvánné közel negyven éve. A Hódfó Hímző Műhely 1995-ben alakult. Termékei állandó szereplők a népművészeti kiállításokon, és számos szakmai díjat nyertek. 
    
A bemutató rendezvény alatt Szakál László citerakészítő és szólista szolgáltatta a zenét. Immár ötven éve játszik citerán, 1997 óta pedig készíti is ezt a jellegzetes magyar népi hangszert. Citerái a tengerentúlra is eljutottak.
    
A Magyar Házban nyílt kiállítás anyaga kedden és szerdán Baden-Württemberg német tartomány brüsszeli állandó képviseletén lesz látható és megvásárolható, az ott rendezett "Duna-vásár" keretében.