Ékszer- és öltözéktervezői pályázatot hirdet a Néprajzi Múzeum

Zene

Az Óceániai színek és formák magyar szemmel című pályázatra iparművészek, kézművesek, restaurátorok, illetve szakközépiskolák és szakiskolák diákjainak munkáit várják augusztus 30-ig.
    

A pályázatot azzal a céllal írták ki, hogy a köztudatba emeljék az óceániai népek kultúrájának gazdag és egyedülálló forma-, illetve motívumkincsét, népszerűsítsék a különleges Bíró Lajos-gyűjteményt és az ebből készülő kiállítást. 
   
Az öltözékek esetében terveket várnak a jelentkezőktől, az ékszereket azonban el is kell készíteni, és az azokról készült fotókat is mellékelni kell a jeligés pályázathoz. Elvárás, hogy a mű a mai dizájn követelményeinek megfelelően készüljön el, vagyis az ékszerek használhatók, hordhatók legyenek.
    
Mindkét kategóriában férfiak, nők és gyermekek számára tervezett alkotásokat is várnak a pályázóktól, akik nevezési díj ellenében - diákoknak 500, felnőtteknek 1000 forint - indulhatnak a pályázaton.
 
A múzeum a pályaművek elkészítéséhez lehetővé teszi a Néprajzi Múzeum Óceánia-gyűjteményében őrzött, és a kiállításon szereplő ékszerek megtekintését, valamint a vonatkozó szakirodalom tanulmányozását a múzeumi könyvtárban.
    
Az eredményhirdetést október 1-jén tartják a Néprajzi Múzeumban. A kész termékeket a nagyközönség a Facebookon, valamint a Design Hét keretében rendezett divatbemutatón és kiállításon tekintheti majd meg. A legjobb munkák bekerülhetnek a Néprajzi Múzeum Óceánia-gyűjteményébe.
 
A kiírás részleteit az intézmény honlapján, a www.neprajz.hu oldalon olvashatják az érdeklődők.