Először lépett fel Kárpátalján a Ghymes együttes

Zene


szarkagyula_ghymes_D__MJ20110311001.jpg
Szarka Gyula

(MTI) - A kárpátaljai magyar közönség a beregszászi szabadtéri színpadon, az Amfiteátrumban tekinthette meg szombat este az Ukrajnában is népszerű együttes fellépését. A Ghymes beregszászi koncertjét a magyar Külügyminisztérium támogatta annak a kulturális rendezvénysorozatnak a keretében, amelyet a Kárpátalján működő két magyar konzulátus szervezett az elmúlt fél évben Ukrajnában Magyarország európai uniós elnöksége alkalmából.

Tóth István, a beregszászi magyar konzulátus főkonzulja a koncert alkalmából elmondta: akkor határozta el, hogy megszervezi a Ghymes együttes kárpátaljai szereplését, amikor nemrég a Kossuth Rádióban hallotta nyilatkozni a Szarka testvéreket, akik elmondták, hogy szívesen fellépnének Kárpátalján is. Mint hangsúlyozta, a zenekarral olyan értékek, olyan színvonalas produkció jutott el Kárpátaljára, amely erősíti a magyar önazonosságot. Szarka Tamás, a Ghymes szólistája a beregszászi fellépés kapcsán az MTI-nek úgy fogalmazott: régi vágyuk teljesült azzal, hogy a kárpátaljai magyar közönségnek is zenélhetnek. Annál is inkább, mivel Ukrajna Kárpátokon túli részében már volt alkalmuk szerepelni egy zenei fesztiválon ? tette hozzá. Szarka Gyula, a zenekar vezetője hozzáfűzte, reméli hogy a Ghymes kárpátaljai fellépése erősíti a magyarság összetartozását. Úgy vélte, nagyon fontos, hogy a határon túli magyar közösségek összetartsanak, ápolják a kapcsolatokat anyaországukkal és egymással, fenntartsák anyanyelvű iskoláikat, és ami szerinte a legfontosabb: ne fogyjon tovább a magyarság a Kárpát-medencében.
 
A Ghymes együttes a beregszászi szabadtéri színházat megtöltő közönségnek tavaly megjelent Szikraszemű című albumáról mutatott be számokat, és dalok során át mintegy keresztmetszetét adta az elmúlt 15?20 év szerzeményeinek.