Emlékműveket fogadnak örökbe a soproniak

Zene

(MTI) - Simon István, a megyei jogú város gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere elmondta: a napokban merült fel az ötlet, hogy hozzanak létre egy, a témával foglalkozó, minden csatlakozó számára nyitott csoportot.

 
Emlékeztetett arra: Sopron lakóinak minden nemzedéke tett a város építéséért, szépítéséért, értékeinek megóvásáért.
   
Már jelentkezett a csoportba Honti Kata válogatott kosárlabdázó és Lobenwein Norbert, a VOLT fesztivál szervezője.
   
Közlése szerint a tagok azt vállalnák, hogy "gyámságuk, pártfogásuk" alá vesznek egy-egy alkotást. Nem az a cél, hogy saját zsebükből finanszírozzák ezek restaurálását, javítását, hanem az, hogy kísérjék figyelemmel annak sorsát, hívják fel az illetékes szervek figyelmét, ha rongálás, károsodás nyomait látják rajta, illetve tartsák a helyi közvélemény napirendjén a szükségessé váló munkálatokat.