Erdélyben koncertezett a 100 Tagú Cigányzenekar

Zene

(MTI) - A marosvásárhelyi Kultúrpalotában többször is állva tapsolt a termet zsúfolásig megtöltő közönség, amely a koncert első felvonásában magyaros és cigányzenét élvezhetett, szünet után pedig klasszikusok műveit.
   

 100 Tagú Cigányzenekar

A Krónika című napilap szerdai tudósítása szerint a szinte háromórásra sikeredett előadás vége felé prímásai által valóságos show-t produkált a huszonnégy évvel ezelőtt verbuválódott, Buffó Rigó Sándor által vezetett zenekar.

   
A lap szerint az együttes prímásai mintha élő pacsirtákat engedtek volna ki hegedűjükből, amikor több hangnemben is megszólaltatták George Enescu román zeneszerző világszerte ismert Pacsirta című művét. 
   
A koncert másik színfoltját a szatmárnémeti származású Horváth Jenő Eugen különszáma jelentette. A bő négy évtizeddel ezelőtt Marosvásárhelyen érettségizett hegedűművész első ízben tért vissza arra a színpadra, amelyen 1968-ban koncertezett legutóbb.
 
 
A zenekar szinte teljes felállásban érkezett Marosvásárhelyre. A színpadra azonban csak 68-an fértek fel, de ez mit sem csökkentett az előadás értékéből és látványából - írta a Krónika.
   
Az Új Magyar Szó című Bukarestben megjelenő napilapnak Buffó Rigó Sándor elmondta: nagyon régi vágyuk teljesült a hétfői fellépéssel, hiszen Erdélyben még nem muzsikáltak, de Marosvásárhely több kultúrát ötvöző jellege, valamint zenei hagyományai miatt is fontos volt számukra a koncert.