Erős world music Kanizsán

Zene


images_10bc5b71b45545a6ab8c4851af3dfa61.jpg
Kozma Orsi
A második legrégibb magyarországi jazzfesztiválon fellép az új lemezével még a hónapban kirukkoló Kozma Orsi együttese (Cseke Gábor, Hárs Viktor, Pusztai Csaba), utánuk a fantasztikus belgrádi trombitás, Stjepko Gut és az ugyancsak Grazban élő finn zongorista, Tuomo Uusitalo kvartettje játszik. A műfaj magyarországi úttörője, a Besh o DroM zárja az első napi műsort, amelyen rajtuk kívül a műfajból az ugyancsak nemzetközi porondon is roppant sikeres Djabe is fellép.

A második napon is folytatódik az erős world-music felhozatal, a Balázs Elemér Group fellépésével. Tátrai Tibor új, instrumentális formációja, a Tátrai Trend után következik a fesztivál legnagyobb attrakciója, a 68 éves amerikai zongorista, Amina Claudine Myers.

A baptista egyházban is orgonáló, zongorán is magasan képzett iskolai zenetanár Chicagóban csatlakozott az AACM mozgalomhoz. Muhal Richard Abrams, Gene Ammons, Sonny Stitt voltak első zenekarvezetői. A hetvenes évek végétől Myers Lester Bowie, Archie Shepp mellett is dolgozott orgonán és zonorán egyaránt, majd saját együttesét is elindította, összesen kilenc albumot adott ki. Big bandre, kórusra, nagy együttesekre is rendszeresen komponál, hazája legjelentősebb művészeti ösztöndíjaiban részesült. Bluesos, hamisítatlan afro-amerikai stílusát zongorán, orgonán és énekével élvezhetjük, Jerome Harris bőgős és Reggie Nicholson dobos társaságában. Idén tehát a szervezők továbbviszik a kanizsai fesztiválnak az amerikai jazz gyökereket tudatosan vállaló előadók felléptetésének hagyományát, amelyet korábban Don Cherry, Archie Shepp vagy Steve Coleman itteni fellépése jelentett.

Kanizsa Nemzetközi Jazz- és Világzenei Fesztivál
Hevesi Sándor Művelődési Központ, Nagykanizsa

Október 8.
19.00        Kozma Orsi Quartet
20.30        Djabe
22.00        Stjepko Gut-Tuomo Uusitalo kvartett
24.00        Besh o Drom

Október 9.
19.00        Balázs Elemér Group
20.30        Tátrai Trend
22.00        Amina Claudine Myers trió
24.00        Jam session