Felébreszti Csipkerózsikát a Háromszék Táncegyüttes

Zene

Az évadon "kívül" a Háromszék Táncegyüttes is részt vesz a Komáromi Lovasszínház János Vitéz című szabadtéri előadásában július 14-én az Óriáspince-tetőn.

A társulat július 15-én a Százlábú és Kökényes néptáncegyüttesekkel közreműködve önálló műsorral jelentkezik a második alkalommal megrendezendő Székely Vágtán, az Óriáspince-tetőn.

A Táncpromenád címet viselő produkció erdélyországi táncos barangolásra hívja a közönséget. A kimondottan néptáncelemekből építkező előadás a Háromszék Táncegyüttes, a Százlábú Néptáncegyüttes és a dicsőszentmártoni Kökényes Néptáncegyüttes közös produkciója. Az előadás koreográfusa Ivácson László, zenél a Heveder zenekar, énekel Erőss Judit, közreműködik Mátrai László színművész.

Július végén, 22. és 29. között kerül sor a XIV. Kommandói Cigányfolklór Táborra, ahol idén is a Háromszék Táncegyüttes volt és jelenlegi tagjai tanítják az énekeket, táncokat.

Őrkői és szászcsávási cigánytáncokat tanítanak kezdő és haladó szinten Orza Călin, Tőkés Zsolt és Tőkés Edit, Kis István és Kis-Demeter Erika, Ivácson László és Tekeres Gizella. Zenélnek: a Szászcsávási zenekar, Papp István "Gázsa" és zenekara, valamint a Heveder zenekar, a népdalokat Kis-Demeter Erika tanítja.