Göcseji falvak randevúja a zalaegerszegi falumúzeumban

Zene

(MTI) ? A IV. Göcseji Randevún tíz település vesz részt. A találkozóra a falvak lakói magukkal viszik ételeiket, italaikat, a látogatók így kóstolhatnak mangalicát, mézkülönlegességeket, lekvárokat, különféle aszalványokat, prószát, rétest, eredeti göcseji szilvapálinkát ? mondta el Vér Zsanett, a Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás vezető helyettese kedden sajtótájékoztatón.
 
Vásár Marianna közművelődési referens kiemelte, hogy a mai települések a hagyományaikat, tradicionális étkeiket, termékeiket, kulturális értékeiket éppen abban az építészeti környezetben mutatják majd be, amely a göcseji falvakból származik.
 
A program a települések igényeihez igazodik, ők döntik el, hogy milyen termékeket, értékeket szeretnének bemutatni. A településeken működő hagyományőrző csoportok egész délután műsort adnak, a kovácsműhelyben bábelőadást tartanak. A foglalkoztatóházban Németh Ferenc dobronhegyi fotós tájat és az embert ábrázoló képeiből nyílik kiállítás; a régi felvételek és mellette az újonnan készült fotók jól illusztrálják, hogy milyen volt és milyen lett Göcsejben az élet.
 
Az ünnepi könyvhéthez kapcsolódóan a Deák Ferenc Megyei Könyvtár és a József Attila Városi Könyvtár munkatársai könyvbörzét is szerveznek.