Ha szerda, akkor táncház Pécsett

Zene

"Ha szerda, akkor táncház!" ? sokak számára ismerős már a Pécsi Kulturális Központ népzenész szervezője, Vizin Antal jelmondata, aki hétről-hétre kitűnő hangulattal várja a táncolni nem rest közönséget. Június kilencedike óta andoki, német, cigány, magyar, horvát és zsidó muzsikaszó mellett perdültek táncra a pécsiek és vendégeik, a soron következő alkalommal pedig a szerbek tánchagyományai elevenednek meg a macskakövön.

 
Biztosra vehető, hogy ezúttal is zsúfolásig telik majd a tér az alkalmi és gyakorlottabb táncosokkal, de csupán a zene élvezetéért is érdemes lesz ellátogatni a 21-én 19 órakor kezdődő szerb táncházba, hiszen a talpalávalót a Vujicsics, a délszláv népzene veretes nevű hazai képviselője szolgáltatja. Az idén 35 esztendős banda nemrég a Dóm teret is megtöltötte Pécsett, a Söndörgővel közösen tartott születésnapi koncertjén.
 
A folytatásban aztán román, makedón, moldvai, balkáni és görög táncokkal vár mindenkit a tér, egészen a nyár utolsó szerdájáig.