Hagyományos roma zene fogja betölteni Maribor utcáit

Zene

 

(MTI) - A Gipsy Night elnevezésű kezdeményezésben részt vevő, mintegy nyolcvan előadóművész hagyományos roma muzsikával fogja szórakoztatni az érdeklődőket szerte a városközpontban péntek és szombat este. "Szeretnénk, ha a város szívében működő bárok szó szerint megtelnének élő zenével. Másrészről pedig szeretnénk rávenni a maribori embereket, hogy kimozduljanak hétvégenként" - mondták a szervezők.
    

Az esemény társszervezője, a ljubljanai KUD Zlati zob művészklub szerint a "roma zene mindig is összekötő híd volt a romák és más népek között". A program fénypontja a szombat esti koncert lesz, olyan fellépőkkel, mint a magyar Besh o droM, a szerbiai Kal együttes és a Bojan Ristic Brass Band, valamint a szlovén Balerima tánccsapat. "A koncert igazi utazás lesz a roma történelemben, érintve a mítoszokat, hagyományokat, előítéleteket, és büszkeséget" - mondta a művészklub illetékese.
    
Az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) év programsorozatának részeként hasonló rendezvényre kerül sor Mariborban az ősszel: akkor szlovén pop és rock zenészek fognak koncerteket adni.