Háromkirályjárás és csillaghordás Budaörsön

Zene

 
(MTI) - A rendezvényen többek között a háromkirályjárás, a házszentelés és a csillaghordás szokása is megelevenedik. A csillaghordás - vagy csillagének - a németek körében Sternsingenként ismert, de a betlehemes játéknak ez a párhuzamos hagyománya Magyarország számos táján is él, illetve egész Kelet-Közép-Európában megtalálható. 
 
Budaörsön férfiak, fiúk jártak házról házra január hatodikán egy pálcára rögzített csillaggal, fejükön papírkoronával vagy süveggel. A szereplők a háromkirályok történetét adták elő, utána pedig adományokat gyűjtöttek ? részletezte Csendes Krisztina muzeológus, aki elmondta: a szombati foglalkozáson a gyerekek többek között megtanulják a ?Szép hajnal, szép csillag, szép napunk támad? magyar vízkereszti éneket, ugrócsillagot ? rácsos szerkezet segítségével kiugratható szerkezetet - készítenek, koronát vágnak ki, illetve eljátsszák a házszentelő hagyományt, ami szintén szokás volt ilyenkor. 
    
?Nem csak házat, ételt, sót és vizet is szenteltek ekkor. Szentelt vizet kortyoltak például torokfájás ellen, de az állatokkal is itatták, hogy így védjék őket a betegségektől? ? mondta a múzeológus. Ezt a szokást idézik majd fel, amikor sóval és kenyérrel várják a vendégeket, de forró teát és sült gesztenyét is kínálnak.
    
A múzeum munkatársa arról is beszámolt, hogy ettől az évtől minden hónap második szombatján családi játszóházzal várják az érdeklődőket. Az idei év tematikája a jeles napokhoz kötődik, a következő alkalommal a magyar és a német hagyományokban egyaránt élő Bálint-napi szokásokkal ismerkedhetnek meg a látogatók.
    
A budaörsi német nemzetiségi önkormányzat által fenntartott Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, a Heimatmuseum nemcsak az itt élő német kisebbség szokásait mutatja be, hanem igyekszik ápolni a néphagyományokat is.