Hetedik alkalommal mulatnak a cigánymuzsikára a szegediek

Zene

(MTI) - Czutor Zsolt, a Magyar Cigányzenészek Szakszervezetének elnöke hangsúlyozta, hogy a szórakoztatás mellett a muzsikusok elfogadtatása is a rendezvény célja. Ezen az esten az ország legjobb cigányzenészei és nótaénekesei érkeznek a városba. A vasárnap esti ingyenes gálán az nótaénekesek közt színpadra áll Nagy Anikó, Németh József, Szegedi Szűcs Judit, Pacsinka László és Szekeres Kató, illetve Madarász Katalin. Mellettük zenél majd Farkas Jenő prímás, a budapesti VII. kerületi cigányzenekar, a szegedi Rúzsa Sándor Népdalkör és Citerazenekar. Az est szólistája Czutor Róbert cimbalomművész, a zenekar vezető prímása lesz.

 
Ahogy a szervező elárulta, a gálaműsort rendszerint kétórásra tervezik, de a hálás közönségnek köszönhetően általában négy órát játszanak. Az előadás szinte mindig teltházas, hisz az ötszáz férőhelyes városházi udvaron már volt, hogy csaknem nyolcszázan énekeltek az előadókkal. A repertoárban megjelenik szinte az összes magyar nóta, köztük elsősorban Dankó Pista muzsikája csendül majd fel, de hallhatják a Pacsirtát vagy a Repülj fecskémet is - árulta el Czutor Zsolt.
 
A est során két kitüntetést is kiosztanak, az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól elismerésben részesül majd Madarász Katalin nótaénekes és Jóni György prímás. A vasárnapi program egyébként délelőtt 11-kor a Dankó Pista-szobornál koszorúzással kezdődik.