Jászlakodalom a Sóstógyógyfürdői Múzeumfaluban

Zene


sosto_muzeumfalu_02_by_muzeumfalu_hu.jpg
Sóstógyógyfürdő, Múzeumfalu

(MTI) - Páll István, az intézmény igazgatója elmondta, hogy a jász lakodalom szombaton 15 órakor kezdődik a nyírségi skanzenben, ahol nemcsak a népcsoport különlegesnek számító nászünnepségi menetrendjét, hanem az azt megelőző szokásokat és az azt követő vacsora menüsorát is megismerhetik, sőt meg is kóstolhatják az érdeklődők.

   
A jászok lagziján a vőfélyek, a menyasszony, a vőlegény, a násznagyok, az örömanyák és az örömapák, a meghívott hozzátartozók, illetve a vendégek természetesen az alkalomhoz illő, régi színpompás viseletet öltik magukra.
   
Lesz násznépvonulás a vőlegényes háztól a menyasszony otthonáig, arakikérő búcsúztatóval, siratóval, templomba menet, papi esketés, újasszony-befogadás, lakodalmi vacsora, mulatság, menyasszonyi tánc, kontyolási szertartás - úgy, mint egykor divatban volt, s van talán manapság is a jászsági településeken.
   
Az ünnepi étkek közül nem hiányzik majd a Jászságban szokásos birkapörkölt sem, amelynek fejedelmi íze az ínyencek igazi csemegéjének számít az ünnep- és hétköznapokon egyaránt.
   
A Sóstógyógyfürdői Múzeumfaluban egy évtizede kezdődött a lakodalmak hagyományának felelevenítése a ceremónia megőrzésének szándékával. Ennek megfelelően a házasság előtt álló fiatalok között nagy népszerűségnek örvend a Hírös lakodalmak elnevezésű rendezvénysorozat, hiszen ki-ki igyekszik egy-egy szokást átvenni lagzijának felejthetetlenné tételére. Kezdetben vőfélytalálkozókat, versenyeket tartottak a skanzenben, majd a legutóbbi években a nyírségi, a szatmári, a matyó és a palóc lagzit rendezték meg, hiszen minden tájegységnek, népcsoportnak más és más a nászi ünnepsége.
   
A régi lakodalmak igazi hangulatának visszaidézését - akárcsak szombaton - az intézményben található régi falusi házak, közintézmények, gazdasági és szolgáltatási épületek teszik teljessé, múlt századi körülményeket teremtve a lakodalmi mulatozáshoz.