Julianus barát nyomába ered a Tűzvirág

Zene

Tűzvirág Táncegyüttes

(MTI) Mádi Magdolna művészeti igazgató elmondta, hogy a gálaműsor ezúttal is két részből áll. Az elsőt a magyar néptáncnak szentelik, négy-öt generáció, több száz gyerek lép majd színpadra. Az összeállítást egy magyar tánchagyományokon alapuló, showelemekkel gazdagított összeállítás zárja.
 

A második felvonásban az ősök útján jár majd a Tűzvirág. A közbeeső népek ? szerb, bolgár macedón, kaukázusi, török ? táncainak színpadra állításával, kultúrájuk felvillantásával egészen a hunok őshazájáig kalauzolják el a közönséget. "Julianus, aki a kereszténység terjesztője és hirdetője is volt, megtalálta a magyarokat az Urálban, egy pogány-sámán kultuszban. Ezt is felidézzük" ? fűzte hozzá Mádi Magdolna jelezve, hogy a közönség Julianus és a sámán táncát is láthatja majd.
 
A társulat a felkészülésben ? hasonlóan a korábbiakhoz ? külföldi koreográfus segítségét is igénybe vette. Az év elején a holland táncszínház karvezetőjével, Kadir Sonukkal dolgoztak együtt, előzőleg egy török koreográfus, Ahmet Turan Demirbag segítette a felkészülést.
 
Mint Mádi Magdolna hangsúlyozta, a néptánchagyomány túlélése érdekében emelik be a színházi életbe, használják modern felfogásban a magyar tánchagyományokat, mert az így juthat el a modern világ emberéhez. Ezt szimbolizálja a gálaműsor záró koreográfiája, egy "nagyon modern felfogású, magyar néptánc elemeken alapuló villanás".
 
Az együttes vezetője hozzáfűzte, hogy a magyarság erősítése, a magyar tánchagyományok színházba emelése, modernségének elfogadása mellett más népek iránti toleranciára nevel műsorával a Tűzvirág. "Azzal mi erősebbek vagyunk, ha más nemzetek táncait megértjük, elismerjük és tiszteljük" ? hangsúlyozta. Mádi Magdolna azt is elmondta, hogy az új táncokat nemcsak a hagyományos paksi gálaműsoruk közönsége láthatja. A társulat egész évben ebből építkezve tesz eleget meghívásainak.