Kenyérünnep a Sóstógyógyfürdői Múzeumfaluban

Zene

(MTI) - Páll István, az intézmény igazgatója az MTI-nek hétfőn elmondta, hogy az őrlés a múzeumfaluba telepített, egykori matolcsi szárazmalomban lesz, amelyet állati erővel, lóval hajtanak meg. Az őrlőkerekeket kétszer is megforgatják, előbb délelőtt 10, majd délután 15 órakor, hogy minél többen láthassák a valamikori malmi lisztkészítés műveleteit.
 
 Sóstógyógyfürdő

A kenyérsütés az anarcsi lakóház kemencéjében lesz, ahol meg is kóstolhatják a kovásszal kelesztett, dagasztott, szakajtóba rakott, majd sütőlapáttal a felhevített tűztérbe tolt és ropogósra, barnáspirosra sütött kenyeret.

 
Az új kenyér megáldása és megszegése a kisdobronyi református templom melletti szabadtéri úrasztalánál lesz, a hálaadó istentisztelet az egyház évszázados hagyományainak megfelelő időpontban, 11 órakor kezdődik. A múzeumfalu minden látogatót vendégül lát, ezen a napon jegy nélkül juthatnak be az érdeklődők a skanzenbe.
 
Az őrlés, a kenyérsütés és a kenyér megáldása mellett egész napos program várja a látogatókat, minden korosztály számára igyekeznek emlékezetessé tenni az ünnepet. A legkisebbeknek a Burattino bábegyüttes tart előadást a faluközpontban, a nagyobbak pedig kézműves foglalkozásokon vehetnek részt a barabási iskola előtti udvaron.
 
A mozgást és a játékot kedvelőknek népi játékbemutatót rendeznek a szatócsbolt előtti téren, és a bekapcsolódók legjobbjait meg is jutalmazzák. Lovaglás és szekértúra egészíti még ki a Sóstógyógyfürdői Múzeumfalu augusztus 20-i rendezvényét, a tiszabecsi portáról indulva járhatják be a környéket a túrázók.