Kezdődik a húsvéti készülődés a Míves Tojás Múzeumban

Zene

 

(MTI) - Az ősi ünnep jegyében nagyhéten meghosszabbított nyitvatartással várják a látogatókat. Az érdeklődőknek április 18. és 22. között délelőtt tíztől délután öt óráig tojásdíszítő bemutatókkal, hétfőtől szerdáig tojáspatkolással kedveskednek. Idén is megtartják a Hímestojás szeretteinknek elnevezésű ajándékkészítő programot, melynek keretében a vállalkozó szellemű vendégek - neves tojásfestők irányításával - maguk is munkához láthatnak.
    

Nem kell azonban mindenkinek okvetlenül elsajátítania a tojásfestés tudományát ahhoz, hogy díszített tojáshoz jusson, a látogatók kedvükre válogathatnak a múzeumban vásárolható szebbnél szebb hímesek, ajándéktárgyak közül.
    
Húsvéthétfő délután helybéli óvódások, iskolások locsolóversekkel és népitánccal, három órától pedig a Zengővárkonyi Népiegyüttes szórakoztatja a látogatókat Húsvéti locsoló című műsorával.
   
A Míves Tojás Múzeum egyedülálló gyűjteményét 2000-ben, a zengővárkonyi tájház pajtájában nyitották meg az érdeklődők előtt, s mára több mint 20 országból mintegy 2000 kiállított és további 2500, raktárban őrzött darabbal büszkélkedhetnek. Az intézmény rendkívül népszerű, évente több mint tízezer látogatója van.