(MTI) - "Korábban pásztorként dolgoztam. A pásztorok komoly emberek, adnak a megjelenésre, így elhatároztam, beszerzek egy ünnepi viseletet. A hozzáférhető ruhadarabok azonban nagyon drágák voltak, nem is igazán tetszettek, ezért elhatároztam, magam látok munkához" - kezdett bele a cifraszűr készítésének történetébe Papp László, akitől nem áll távol az efféle munka, hiszen egyik végzettsége szerint szűcs-tímár.
A pásztoroknak régen három jellegzetes viseletük volt: a posztóból készült szűr, a szintén posztó alapú, de hosszú rackagyapjúval egybeszőtt guba és a juhbőrből szabott suba. "Előbb subát, bekecset készítettem, majd néhány hónapja nekiláttam a szűr varrásának. Az egyik legfontosabb feladat a jó alapanyag beszerzése. Igazi minőségi posztó ma Erdélyben készül, én is ott vásároltam a szűrhöz valót" - mondta a mester.
A szűr összeállítása méretvétellel kezdődik, majd a következik a felrajzolás és a szabás. A hagyományos vállas szűr teste és háta egy darabból készül. Az anyag maradékából szabják ki a nyakat, az oldalt, az ujjakat és a gallért. Ezt követi a talán leghosszabb és aprólékosabb munkafázis, a ruhadarab díszítése. "A hímzés eszi az ember szemét, volt, hogy csillagokat láttam a munka után" - árulta el Papp László, aki a most elkészült darab virágmotívumait egy régi nagykunsági szűrről leste el.
Aki szűr készítésébe fog, annak elég nehéz dolga van, mivel az utolsó szűrszabó mester 1958-ban hunyt el a Jászságban. A ruhadarabról Győrffy István írt egy hosszabb tanulmányt, és van még néhány rövidebb feljegyzés is, amelyből megismerhetők a szakma fortélyai.
Az összesen két és fél hónapi munkával "gyártott" Papp László-féle szűr bélése vászon, de a szakember elmondta, hogy a rendszeres kinti viseletre készült szűröket gyapjúval bélelték. A szűr becses ruhadarab volt, a férfiember általában életében csak egyet vett belőle.
A viselet virágkorát a kiegyezést követően élte. Az ország nagy részén vállas szűrt viseltek, de Debrecen környékén elterjedt a nyakas szűrnek hívott változat, amelyre álló gallért varrtak.
A ruhadarabot általában nem öltötték fel, csak panyókára vetve hordták, és voltak olyan szűrök is, amelyek ujját bevarrták, az így kialakított zsebbe pakoltak. A szűrt elől díszes szíj és csat fogja össze. Az ópusztaszeri cifraszűrön a bőrmíves munka szintén Papp Lászlót dicséri, a csat pedig egy régi kecskeméti kézműves remek újraöntött változata.
Több népi mondás is kapcsolódik a ruhadarabhoz. A "kitették a szűrét" kifejezés például onnan származik, hogy a lányos házhoz járó legénynek reggelre az ajtó elé tették az este ott hagyott ruhadarabját, ha tudtára akarták adni, hogy nem látják szívesen.
Papp László hangsúlyozta, hogy nem csak a hagyományőrzés miatt tartja fontosnak a szűrkészítést, lényeges az is, hogy az eredeti módszerek és motívumok felelevenítésével ízlést formáljon.
