Kiépítik a Székely kapuk útját a Székelyföldön

Zene

(MTI) - A Hargita megyei közgyűlés legutóbbi határozattervezete szerint a Székely kapuk útja megvalósítására pályázatot nyújtanak be. Ennek összértéke egymillió lej (70 millió forint), amelyből a megyei önkormányzat önrésze a költségek 3 százalékát tenné ki.

   
A pályázattal a tematikus kirándulások köre bővülhet - idézte a Krónika című kolozsvári napilap internetes oldala Borboly Csabát. A megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta, hogy a környéken bőven akad látnivaló, így az épített örökség részét képező székely kapukban is "rejlik turisztikai potenciál", nőhet a Székelyföldre látogató turisták száma.
   
A hagyományos portákból számosat felújítanak a megyei önkormányzat programjában.
   
A megyei önkormányzat a székely kapukon kívül a csíkszeredai Régizene Fesztivál népszerűsítésétől is a turizmus élénkülését várja, ezért a rendezvényhez kapcsolódóan szintén pályáznak uniós támogatásért. Ennek összértéke 600 ezer lej (42 millió forint), a Hargita Megyei Tanács önrésze pedig ugyanakkora arányú, mint a Székely kapuk útjánál.
   
A székelyföldi turizmus elősegítése érdekében már korábban is tettek lépéseket a helyi hatóságok. Néhány éve a fürdőhelyek népszerűsítésére elkezdték a Borvíz útja programot, a Székely kapuk útjához hasonlóan szintén uniós anyagi források bevonásával.