Ma kezdődik az Ősök Napja Bugacon

Zene

A világ legjobb lovasíjászai mellett különleges bemutatókat tartanak a hun, avar és honfoglalás kori magyar hagyományt ápoló csapatok is. A rendezvényen az ősi magyar kultúrát felvonultató hagyományőrzők szinte minden jelentős képviselője megjelenik. Lesznek viseletet, íjakat, jurtákat készítő mesterek, táltosdobosok, kézművesek, sőt honfoglalás kori technikával dolgozó bronzöntő műhely is várja a látogatókat.
 
A rendezvény fővédnöke Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, aki szombaton mond ünnepi beszédet a Kárpát-medencei hagyományőrzők seregszemléjén. Tokovics Tamás, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark igazgatója, Javor Gancsev, az onogur-hun hagyományőrzők vezetője és Bíró András Zsolt, a Magyar-Turán Alapítvány kuratóriumának elnöke is megosztja gondolatait a vendégekkel.
    
Korábban: