Magyar hagyományok fesztiválja a hétvégén Győrött

Zene

 Sebestyén Márta is fellép

(MTI) A péntektől vasárnapig tartó program gerincét a népzenei és a néptáncos műsorok alkotják, amelyeknek a Széchenyi tér ad helyet. A nyitónapon a Magyar Állami Népi Együttes zenekara ad koncertet Pál István "Szalonna" és Radics Ferenc prímások vezetésével. Majd a csángó vigadalom keretében fellép a Zerkula Zenekar és az Ordasok Táncegyüttes. Az estet fergeteges táncház zárja a tervek szerint.
    

Szombaton a kalotaszegi menyegző hagyományát elevenítik fel a Rába-parti városban a Mérai Hagyományőrzők, a Cserók Néptáncegyüttes és a Csűrös Banda, valamint Varga István "Kiscsipás" közreműködésével. Aznap nyílik meg a kalotaszegi kiállítás a Városi Művészeti Múzeumban. Délután az aprókat és a haladókat is táncolni, énekelni tanítják. Este a Muzsikás zenekar ad koncertet. Közreműködnek a mérai hagyományőrző táncosok és Petrás Mária. A napot ezúttal is táncház zárja, melyen a Csűrös Banda húzza a talpalávalót.
    
A magyar népzene ünnepét vasárnap tartják. Az ünnep fényét Sebestyén Márta Földiekkel játszó égi tünemény című koncertje emeli. Őt követi a Háromszék Erdélyi Állami Néptáncegyüttes különleges táncszínházi produkciója, amely az Erdélyország az én hazám címet viseli. 
    
A fesztiválhoz kapcsolódó pálinkaverseny díjátadására ugyancsak vasárnap kerül sor. A negyedik alkalommal tartandó hagyományőrző fesztivált az önkormányzat támogatja, a Magyar Hagyományok Háza Győr Közhasznú Alapítvány szervezi.