Martin György Országos Néptáncfesztivál Szegeden

Zene

 
A hagyományokhoz híven az idei fesztivál is menettánccal indul a szegedi sétálóutcán, majd a résztvevő együttesek a Dugonics téren adnak néhány perces ízelítőt műsorukból mintegy kedvcsinálóul a Kisszínházban rendezendő folklórbemutatókhoz. A Magyarországról és a vajdasági Topolyáról érkező amatőr társulatok 20-25 perces bemutatóit július 1-jén este és 2-án délután láthatja a közönség a színházban.
   
A fesztivál az első táncházi találkozó megrendezésének harmincadik évfordulója és a táncház-mozgalom elindulásának közelgő negyvenedik jubileuma köré szerveződő gáláját július 2-án az Újszegedi Szabadtéri Színpadon tartják. Az egész estés műsor első felében a szegedi táncházakban zenélő muzsikusok lépnek a színpadra. A második, Diószegi László Harangozó-díjas koreográfus rendezte részben pedig a vendég társulatok és a házigazda Szeged Táncegyüttes tagjai mutatják be különböző tájegységek táncait.
   
A fesztiválon résztvevő együttesek produkcióit zsűri értékeli, s a társulatok a szakmai tanácsok mellett pénzdíjat is kapnak.